Sajnos a kiadó ennél a kötetnél sem törekedett valami eredeti előállítására, megelégedett az 1979-es Duden sorozat 3. kötetének magyarításával. A szótár képes jellegéből adódik, hogy szinte kizárólag főnevek találhatók benne. Azokból viszont van bőven: A 384 tabló egyenként több tucat kifejezés képi és szóbeli alakját tartalmazza. Néhol magyarázatokat is hozzáfűz, és szinonímákat is megad. A feldolgozott szakterületek is igen változatosak. A hagyományos kisipari szakmáktól a fontosabb nehéz- és könnyűipari ágazatokon át a különböző gépek és járművek legkisebb alkatrészéig van itt minden.
A szótár legfőbb hátránya, hogy ismeretanyaga meglehetősen elavult. Már az eredeti kötet is csupán a hetvenes évek technikai szintjét rögzítette. Ez nem feltétlenül baj egyes szakterületek esetében, hiszen az ácsok például nagyjából ugyanazokkal a szerszámokkal dolgoznak, ugyanolyan műveleteket végeznek el, mint jó pár évtizeddel korábban. Legfeljebb akkumulátoros a csavarhúzójuk. Viszont számos területet nem hagyott érintetlenül a számítástechnika fejlődése, így azok a nyomdaipari gépek, amik az itteni tablókon láthatók, jó eséllyel már sehol sem használatosak, legfeljebb Afrikában.
Az aprólékosan kidolgozott, fényképek alapján készített rajzok azonban mindenért kárpótolnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Highly recommended Site 2018.04.29. 21:29:34
Trackback: Imagenes De Amor Para Dibujar Faciles Piolin 2018.02.15. 10:54:29
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.